Bizonyos művészek zenével, tánccal, költészettel szórakoztatták a vendégeket. Hosszú időn át ezek a művészek férfiak voltak, őket nevezték először gésának.
Néhány nő a táncot és a zenét tökélyre fejlesztette, ők lettek az odorikók („táncoló lányok”). Hamar nagy népszerűségre tettek szert, majd felvették a gésa elnevezést.
A gésák valamivel jobb társadalmi pozícióba kerültek, mint a nők általában, de problémáik is akadtak a japán társadalomban. Előfordult, hogy szegény családok eladták lányaikat egy-egy hanamacsi (gésa ház) teaházának. Voltak gazdag férfiak (danna), akik sok pénzt fizetettek azért, hogy személyes figyelmet kapjanak egy gésától. A gésák nem mehettek férjhez, így lehetett dannájuk, aki költségeiket fedezte.
A gésák jártasak voltak különböző művészeti ágakban, a táncban és a társalgásban, mindezt tanulóként sajátították el. Képzésük már nagyon fiatal korban kezdődött, és egy tapasztalt gésa volt a mentoruk, aki mindezekre megtanította.
A második világháború után komoly törvényeket alkottak meg védelmükre. Többé nem lehetett fiatal lányokat eladni a teaházaknak, és a fiatal gésák szüzességét sem lehetett megvenni. Azóta a nők saját szabad akaratukból választhatják a gésák életét.
