• Hernyóselyem pizsama, fehérnemű

    Hernyóselyem pizsama, fehérnemű

  • hernyóselyem paplan, párna

    hernyóselyem paplan, párna

  • hernyóselyem huzat

    hernyóselyem huzat

Természetesség és közösség 4.

 

Természetesség és közösség 4.

A közösség nevelő ereje
Bizonyára vannak, akik emlékeznek, hogy gyerekkorunkban a szomszéd néni, vagy bárki idegen is ránk szólhatott az utcán, hogyha rendetlenkedtünk. Mi pedig csendesen visszavonultunk, legfeljebb magunkban morgolódtunk még kicsit. A falvakban még manapság is működik ez, hisz ott az emberek személyesen ismerik egymást.

Ma már erősen meggondolom én is, hogy rászóljak-e egy rendetlenkedő gyerekre, mert előfordul, hogy olyan szavakkal kezd pocskondiázni, hogy az nem tűr nyomdafestéket. És ha nem a gyerek, akkor a szülő.

Nevelni szeretettel és kedvességgel lehet, legalábbis így érdemes. A következetesség is nagyon fontos, hogy legyen mihez viszonyítani a gyermeknek.

Egy közösség mindenképp nevel, minden korosztályban. Hisz ha az illető tagja akar maradni, akkor az adott csoport normáit kell felvállalni.

Ha kamaszok ittasan randalíroznak rendszeresen az utcán, aki ott tag akar lenni, ezt fel kell vállalni. Ha egy vallásos közösség segíti a szegényeket, akkor ott ebben a programban is részt kell venni. Ha egy sportegyesület gyerekcsoportjában az edző rendszeresen ellenőrzi a gyerekek tanulmányi eredményét, ott mindenkinek jól kell teljesíteni.

Ne tekintsük jelentéktelennek akár egy ház lakóközösségének nevelő hatását sem. Hisz, ha rendszeresen ordítoznak egymással az emberek, akkor, aki nem szeret ordítozni, nem szívesen megy oda lakni. Ám, ha kedvesek, segítőkészek egymással, akkor, aki addig nem olyan volt, ő is ilyenné kezd válni.

Az azonos érdeklődésű csoportoknál eleve egy közös dolog, az érdeklődés hozza össze az embereket, ám amikor klubot, csoportot alkotnak, akkor a tagok mindannyian alkalmazkodnak a szabályokhoz.

Vannak állandó és átmeneti közösségek. Nyilván, az állandó közösségeknek erősebb, mélyebb hatása van a tagjaira.

Vásárlóinkból mi is szeretnénk egy közösséget létrehozni, melynek kiindulásként a selyem iránti szeretet és az egészség fenntartása az alapja, de örülnénk, ha megírnák érdeklődésüket, mert a későbbiekben szeretnénk programokat szervezni.

Amire már most is lehetőség van, melyekre előzetes jelentkezés szükséges:

Meditációkon való részvétel

Előadások a selyemről, egészségről – ezeken való részvétel

Minket érdeklő programokról híradás és részvétel, pl. Feng Shui találkozó, egészségnapok…

Várjuk leveleiket az info@silandsilk.hu címre!

Szeretettel:

A Sil and Silk Kft. munkatársai

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Megosztás

Kapcsolat

Sil and Silk Kft.

Irodánk: 

1034 Budapest, Bécsi út 120. 1/100.

Mobil: +36-30/5157-825

E-mail: info@silandsilk.hu

Nyitvatartás bármikor, előzetes telefonos egyeztetéssel.

Indulás előtt telefonáljon!

Bármikor kinyitunk, akár hét végén is, az Ön igényeinek megfelelően.

Kérem hívjon, mielőtt indulna!

A megbeszélteknek megfelelően bármikor megtekintheti, megvásárolhatja termékeinket, legyen kora reggel vagy késő délután.

Nem kivétel ez alól a szombat vagy vasárnap sem!

Hívjon bártan! Az Ön kényelme a mi küldetésünk!